Endorama

– Qpak

S ekkor hirtelen, s talán évek óta először megrezzent a levegő. A kép mit sem változott, északra sötét dombok, délre kietlen, mély s mély barázdáktól átszőtt pusztaság honolt. Sötét, igen sötét volt, de nem a fény hiányáról van itt szó. Fény volt, bár isten tudja honnét került erre a világra, de volt. A fekete szín átjárt mindent, de nem a megszokott színes világból származó fekete volt ez. Valami más. Itt a “szín” élt.

Már szél fújt, nem volt még erős, de érezhetően hordozott valami hatalmat.

Pillanatok múltak, s mintha az idő megtört volna egy röpke percre s …, de már helyre is állt.

Ő ott állt. Mereven. Mozdulatlan.

Fekete volt, akár a táj, mely felé karját tartotta. Nem szólt, csak állt, s a szél mozgatta mindent eltakaró csuklyás köpenyét.

Sokáig várt, nagyon sokáig. S a szél ereje egyre inkább kezdett elszabadulni.

Felszakadtak az első darabok. Fellibbentek, a levegőben szálltak, majd elillantak, s porrá estek a távolban.

Majd egyre több és több részecske szakadt ki a világból. Egyre gyorsabban és gyorsabban.

S a sötét alak levetette magáról a köpenyét. S ott állt hófehéren, szikrázva. A szél feltámadt, tombolt, és mint aki szét akar törni mindent, szinte másodpercek alatt letépte a táj fekete képét.

Csend. Minden tiszta. Minden fehér.

Az alak megfordult, s indult. Megtorpant, visszanézett. Kitartotta  kezét s valamit leejtett. Valami feketét.

Az alak lépett és tovatűnt!

A csepp földet ért a tükörsima, fehérségen. S  lassan, lassan kezdte átitatni új helyét.

Qpak, 2004.4.16.

Mondd meg, mit gondolsz